A rejtett jelszó

Nyomd meg a lenti gombot, majd irányítsd a kamerát a feliratra.

Nagyon figyelmesen, akár betűről betűre vizsgáljátok meg a képernyőn látható képet, így rájöhettek az elrejtett jelszóra. Amint rájöttetek küldjétek el nekem üzenetben.

SEGÍTSÉGEK

Több szinten férhettek hozzá a segítségekhez, mint egy valódi szabadulós játékban, A kiemelt betűkkel jelöltek az adott témát jelenti, alatta pedig a hozzá tartozó tippeket találjátok.
Kattintsatok a segítségre és a lenyíló menüben láthatjátok is a tippet.

FONTOS: amennyiben egy részét már megoldottátok a feladatnak, akkor is az első szintű segítség megnyitásánál kezdjetek, és sorban haladjatok, hogy esetleg ne kapjatok túl sok segítséget túl korán 🙂

AMENNYIBEN A KAMERA KÉPE NEM JELENNE MEG PRÓBÁLJÁTOK MEG MÁSIK BÖNGÉSZŐBEN, 

 

Kiindulópont

A minták a falok

Segítség 1. szint

Láthatjátok, hogy a falon mintákat, illetve nektek is vannak mintáitok.

Segítség 2. szint

Rakjátok ki megfelelő sorrendben a készüléketeken.

Megoldás minták

A sorrend az lesz, hogy barról jobbra hogyan helyezkednek el. Tehát első a fa minta.

A minták a falok és számok

Segítség 1. szint

Jól nézzétek meg a számokat, milyen logika mentén következik az egyik a másikból? Így meg tudjátok határozni a képen lévő három mintához mely számok tartoznak.

Segítség 2. szint

Rakjátok ki megfelelő sorrendben a készüléketeken.

Megoldás minták

111720

Videó végigkövetése
Segítség 1. szint

Olvassátok el a kapott instrukciót, ha a második helyszínhez értetek és és ezen a területen belül kell végig mozgatnotok a telefon kameráját amíg meg nem jelenik a virtuális telefon. Ez néha beletelik néhány másodpercbe.

 

Segítség 2. szint

Kövessétek a videón bejárt útvonalat. Ha nem találtátok meg a telefont akkor itt éritek el a biztonságiőrök útvonalát: VIDEÓ

Segítség 3.szint

Meg kell keresnetek a videó végén látható táblát, (tábla a falon)

Ha ráirányítottátok a kamerát a képre és leírásra kaptatok egy módosított szöveget. Ebben van elrejtve a jelszó!

 

Segítség 4.szint

Használjátok az appot és jól nézzétek meg a hibásan írt betűket. Ezzel kell kezdenetek valamit!

 

Segítség 5.szint
A hibás betűket javítsátok ki gondolatban, hogy a szó értelmes legyen és olvasási sorrendben olvassátok össze a  betűket. Milyen szót kaptok?
Megoldás

szeged

A Róma terv

Segítség 1. szint

jelszó a korábban megfejtett megoldásotok, azaz szeged!

Segítség 2. szint

Kaptatok egy kérdést melyhez bármely kereső használata megfelelő lesz. (pl. google)

Megoldás

2004

A kávézó nyereményjátéka!
Segítség 1. szint
A videó szerint keressétek meg facebookon az Ariadna kávézót.

Ezt követően, pedig a nyereményjátékot!

Segítség 2. szint
Mire utalhat a nyereményjátékon szereplő szimbólumok sorrendje!

Kövessétek a szimbólumokat a nyilak sorrendjébe és nézzétek meg milyen számokon haladtok át ilyen sorrendben.

Segítség 3. szint
A második szimbólumtól a harmadik szimbólumig eljutva egy 7-es számon kell áthaladnotok.
Megoldás
772318
Telefon
Segítség 1. szint
06204772318 hívjátok fel és figyeljetek!
New York terv
Segítség 1. szint
Nyissátok meg a New York tervet!

Kövessétek az instrukciókat!

Segítség 2. szint
Hallgassátok meg mit üzen Tokió.

Ha nem találtátok meg Tokiót, akkor használjátok az alábbi képet és hangfelvételt a feladat megoldásához.

 

Segítség 3. szint
láthatjátok, hogy mi jelöli a 0 fokot. Így kell számolnotok és értelmeznetek a képet.

 

 

Segítség 4. szint
láthatjátok, hogy az első fok jelölés a 90 fok.

Észrevehetitek, hogy a 0fok a "n" betűhöz esik, akkor innen jobbra nézve a nyíl irányába 90foknál melyik betű lesz?

 

 

Segítség 5. szint
90 foknál az első betű a "t" így. Most nézzétek meg újra melyik betűhöz esik a második fok jelzés,
Megoldás

templom

email
Segítség 1. szint
Küldjétek el az emailt a megadott címre, az üzenet szövegébe belefoglalva az őr nevét!

 

Válaszemail, ha nem sikerült volna megkapnotok!

 

Hello,

Egy csomó hasznos infót találtam az őrről. Ami nekünk érdekes,az a riasztó kódjának megfejtése. Menjetek a Szent István-székesegyház bejárata elé, azon részére, amit a lenti képen is láttok (Ķálmáncsai Domonkos-szobor mellett). Itt a téren van egy lezuhant drón, melyre felvettük a riasztó kódjának betáplálását. Használjátok az app FELDERÍTŐ funkcióját, hogy megtaláljátok a drónt, ami remélhetőleg elvezet a riasztó kódjához.

 

Ha megszereztétek a kódot, küldjétek el a professzornak.

Sok sikert, 
Üdv.
Rio
Segítség 2. szint
Ha eljutottatok a bisinger parkba használjátok az appot.

 

 

 

A Drón megtalálását követően a jelszó

Ha megvan a drón akkor megkapjátok jelszót, itt láthatjátok a képet a jelszóval:

Itt adjátok meg a jelszót:

Védett: Drónfelvétel

Segítség 2. szint
Nézzétek meg a videót, milyen kódot üt be az Őr,
Megoldás
8624

küldjétek el a professzornak!

Berlin részeg dala
Segítség 1. szint
hallgassátok végig a dallamot, milyen információt árul el Berlin?

 

Segítség 2. szint
Elárulja a dalban véletlenül, hogy mi a kijutás helye!
Megoldás
Koncertterem