Az elrejtett telefon

Nagyerű, szóval xx:xx órakor kezdünk!  Folytassuk is az akciót!

Elsőként jegyezzétek meg a következő kódot: 06204
Később még szükség lesz rá, így gondosan írjátok fel!

Ha megvan, akkor a következő feladatotok egy korábban elrejtett telefon megtalálása. Ez a telefon leköveti a helyi biztonsági őrök mozgását, akik a kikötőt őrzik. 

Menjetek a szoborhoz és nézzétek meg a hatalmas címert a talajon.
Egy ellenőrző kérdést követően haladhattok is tovább, mikortól maradt ránk az első címer?

SEGÍTSÉGEK

Amennyiben a kamera képe nem jelenne meg, próbáljátok meg másik böngészőben.

Több szinten férhettek hozzá a segítségekhez, mint egy valódi szabadulós játékban, A kiemelt betűkkel jelöltek az adott témát jelenti, alatta pedig a hozzá tartozó tippeket találjátok.
Kattintsatok a segítségre és a lenyíló menüben láthatjátok is a tippet.

FONTOS: amennyiben egy részét már megoldottátok a feladatnak, akkor is az első szintű segítség megnyitásánál kezdjetek, és sorban haladjatok, hogy esetleg ne kapjatok túl sok segítséget túl korán 🙂

Kiindulópont

Szobrok

Segítség 1. szint

Azonosítsátok be, hogy a képeken szerepló szobroknak mi a neve, ezt a google maps alapján megtehetitek.

Segítség 2. szint

A Harmadik szobor neve például " Balatoni sellő szobra  " tehát számmá konvertálva ez 2-es számot jelent,

Megoldás

A Béke jóságos angyala

Halászok szobor

Balatoni Sellő szobor

kód: 182

Videó végigkövetése
Segítség 1. szint

Olvassátok el a kapott instrukciót, és a megadott területen belül kell végig mozgatnotok a telefon kameráját amíg meg nem jelenik a virtuális telefon. Ez néha beletelik néhány másodpercbe.

 

Segítség 2. szint

Kövessétek a videón bejárt útvonalat. Ha nem találtátok meg a telefont akkor itt éritek el a biztonságiőrök útvonalát: VIDEÓ

Segítség 3.szint

Meg kell keresnetek a videó végén látható mentőgyűrűt.

Ha ráirányítottátok a kamerát a képre kaptok egy levelet, 

 

Segítség 4.szint

Használjátok az appot és jól nézzétek meg mi lehet a levélben elrejtve, Raquelről megtudhattuk korábban, hogy gyakran morze kóddal üzen. Ezt beírva bármilyen keresőbe meg is találhatjátok hogyan tudjátok feltörni. Mi tűnik morze kódnak a levélben?

 

Segítség 5.szint

Az első mondatban például felfedezhettek fura karaktereket, ez - - . . , mit jelent ez lefordítva a morze kódot?

Segítség 6.szint

Tehát az első sor ez "Z" betű, fordítsátok le az összes sort és mindegyik egy betűt ad, bekezdésenként egy külön szót olvashattok

Megoldás

zip kod siofok, 

mi is az?

Megoldás kód

8600 a zip kódja, azaz irányítószáma

A Róma terv

Segítség 1. szint

jelszó a korábban megfejtett megoldásotok, azaz siófok irányítószáma: 8600

A kávézó nyereményjátéka!
Segítség 1. szint
A videó szerint keressétek meg facebookon az Ariadna kávézót.

Ezt követően, pedig a nyereményjátékot!

Segítség 2. szint
Mire utalhat a nyereményjátékon szereplő szimbólumok sorrendje!

Kövessétek a szimbólumokat a nyilak sorrendjébe és nézzétek meg milyen számokon haladtok át ilyen sorrendben.

Segítség 3. szint
A második szimbólumtól a harmadik szimbólumig eljutva egy 7-es számon kell áthaladnotok.
Megoldás
772318
Telefon
Segítség 1. szint

06204772318 hívjátok fel és figyeljetek!

New York terv
Segítség 1. szint
Nyissátok meg a New York tervet!

Kövessétek az instrukciókat!

Segítség 2. szint
Hallgassátok meg mit üzen Tokió.

Ha nem találtátok meg Tokiót, akkor használjátok az alábbi képet és hangfelvételt a feladat megoldásához.

 

Segítség 3. szint
láthatjátok, hogy mi jelöli a 0 fokot. Így kell számolnotok és értelmeznetek a képet.

 

 

Segítség 4. szint

láthatjátok, hogy az első fok jelölés a 90 fok.

Észrevehetitek, hogy a 0fok a "n" betűhöz esik, akkor innen jobbra nézve a nyíl irányába 90foknál melyik betű lesz?

 

 

Segítség 5. szint
90 foknál az első betű a "t" így. Most nézzétek meg újra melyik betűhöz esik a második fok jelzés,
Megoldás

karinthy

email
Segítség 1. szint

Küldjétek el az emailt a megadott címre, az üzenet szövegébe belefoglalva az őr nevét!

 

Válaszemail, ha nem sikerült volna megkapnotok!

 

Hello,

Egy csomó hasznos infót találtam az őrről. Ami nekünk érdekes,az a riasztó kódjának megfejtése. Menjetek a Karinthy Frigyes szobránál jelölt helyszínre, arra a részre, amit a lenti képen is láttok. Itt a téren van egy lezuhant drón, melyre felvettük a riasztó kódjának betáplálását. Használjátok az app FELDERÍTŐ funkcióját, hogy megtaláljátok a drónt, ami remélhetőleg elvezet a riasztó kódjához. 

 
 
Ha megszereztétek a kódot, küldjétek el a professzornak.

Sok sikert, 
Üdv.
Rio
 
 
Segítség 2. szint

Ha eljutottatok a bisinger parkba használjátok a kamerát.

 

 

 

A Drón megtalálását követően a jelszó

Ha megvan a drón akkor megkapjátok jelszót, itt láthatjátok a képet a jelszóval:

Itt adjátok meg a jelszót:

Védett: Drónfelvétel

Segítség 2. szint
Nézzétek meg a videót, milyen kódot üt be az Őr,
Megoldás
8624

küldjétek el a professzornak!

Berlin részeg dala
Segítség 1. szint
hallgassátok végig a dallamot, milyen információt árul el Berlin?

 

Segítség 2. szint
Elárulja a dalban véletlenül, hogy mi a kijutás helye!
Megoldás
Koncertterem